Hallotaink

2011.11.01

Az emberek járják a temetőket, az elhunytak sírján rengeteg virág és mécses van ilyenkor.
Ahol a fiamat eltemettük gyönyörű a temető ezen a napon.
Sokat gondolkodtam már azon miért vannak temetők? Régen azt hallottam, hogy legyen hol a halottainkra emlékeznünk. ( Csak itt jutnak eszünkbe ??) Van akinek ez az utolsó szál az elhunyttal, amit nem enged elszakítani pedig nagyon fontos lenne. Van akinek azért fontos, hogy a többiek lássák mekkora síremléket tud állíttatni.
Mi azért temettük el a fiunkat és  nem szórtuk szét a hamvait, mert eszembe sem jutott akkor mindaz, amit ma már tudok.Sok esetben az elhunytat csak akadályozzuk azzal, hogy siratjuk és sajnáltatjuk magunkat, mert meghalt és egyedül maradtunk és egy csomó dologban magunkra maradtunk a döntéssel és így már senkit nem lehet hibáztatni ha nem jól döntünk, csak saját magunkat.
Láttam egy csodaszép filmet a halálról a címe : Tibeti halottaskönyv. Igen meg kell tanulnunk azt, ahogyan a tibetiek elfogadják a halált. Tudomásul véve azt, hogy a sírás csak visszatartja azt aki menni készül és a sírás csak rólunk itt maradókról szól.Vannak olyan Hospice szolgálatok, ahol már felolvasnak a haldoklóknak ebből a könyvből és kikérik a véleményüket elbészélgetnek velük arról, hogy ők mit éreznek és ez nagyon jó és szükséges. Rendszeresen veszek részt Hellinger-ről elnevezett családállításon segítőként, ott hangzanak el sokszor a következő mondatok : TE MEGHALTÁL ÉN ÉLEK. ÉN AZ ÉLETET VÁLASZTOM. ÉN MÉG ÉLEK EGY KICSIT AZTÁN MAJD TALÁLKOZUNK.
Most jutott eszembe,hogy az édesapám 1999-ben halt meg és amikor anyukám megkérdezte tőlem mit írjon a szalagra a virágos, aki a csokrot készítette a sírra, csak ennyit mondtam : Találkozunk....
Most, hogy ezt így végig gondoltam jutott eszembe hova a búbánatba tűnt az én tudásom mikor én ezt a házasságom előtt két évvel szent meggyőződéssel mondtam az anyámnak. Tényleg nem tudom, hogy mi történt velem azalatt a két év alatt és hova tűnt ebbéli tudatosságom. Ha kiderítettem lehet, hogy leírom azt is.

Házasságok halála

Ki a felelős azért, ha elromlik egy házasság ?? Nőként azt tudom írni, hogy mi nők. Miért ?? A mi feladatunk szeretni. Valamiért nem jól csináljuk.
Az előző hónapban írtakhoz kapcsolódva jutott eszembe mindez és nagyon fontos, hogy írjak erről. Egy kicsit más lesz a rálátás így és más lesz a mondanivalóm is bár a felelősségünk nekünk NŐKnek ugyanúgy megvan.
Konkrétan négy dolog van, ami miatt elromlik egy házasság:
1. tudatlanság-a tudatosság hiánya
2. zárkózottság-a befogadás hiánya
3. zárkózottság-a nyitottság hiánya
3. a szeretet hiánya.
Ha ezekből akárcsak egy is jelen van, bátran számíthatunk rá, hogy a párunk máshol keresi a boldogulását, boldogságát.Mindegyik olyan fontos, hogy emberi kapcsolat nem tud nélküle működni.
Házasság pedig végképp nem.
Szerintem az első a legfontosabb és talán a leginkább indokolja a rengeteg válást. Sajnos hiába történik többször is ugyanaz az életünkben mégis képtelenek vagyunk megérteni, mert csak akkor lenne változás ha megtörténne a MEGÉRTÉS.Hányszor mondjuk ( a férjünkre ) képtelen vagyok megérteni miért csinálja ?Ha jó sokáig hajtogatjuk akkor aztán tényleg nem jön a megértés, pedig nem is őt kellene megfejtenünk hanem magunkat és máris előbbre léptünk volna.
Tudom, hogy mindez kegyetlen nehéz és éppen a tudatosság hiánya az,ami miatt nem megy. Van egy nagyon szép film ( Tűzálló a címe ) pontosan arról szól, hogy mit tehetnénk akkor, ha még szeretnénk megmenteni a házasságunkat de ötletünk már semmi nincs.
Van egy nagyon jó kéthavonta megjelenő magazin is, amiben sok használható ötlet van és rengeteg tapasztalat az ÉLET nevű játékkal kapcsolatban.
Ez a blog is azért született, hogy a megértést szolgáljam a saját lehetőségeimmel.Több mint fél évvel azután, hogy a férjem elköltözött tudom, hogy szinte mindenben én voltam a hibás és ezt be is vállalom és tudom azt is, hogy nem szerettem eléggé.Mindezek ellenére mégis minden így jó, ahogy van. Nekem sajnos nem elég kis pofon ahhoz, hogy tudatosabb legyek és tudatosan szeressek.
Bár a negyedik helyen szerepel a sorban mégis olyan fontos ez is mint az első.
Ha hiányzik a szeretet akkor nincs sok esély a kapcsolat fenntartására hacsak nem tesz mindkét szereplő komoly lépéseket annak érdekében, hogy valami elmozduljon benne. Nagyon fontos NE VÁRD, HOGY A MÁSIK MAJD VÁLTOZTAT, TE TEDD MEG AZ ELSŐ LÉPÉST!
Ha mindkettőtökben megvan a szándék nagyon sokat segíthet a következő :egymás szemébe nézve csak a szemetekkel mondjátok ahányszor csak tudjátok; A BENNEM ÉLŐ ISTENI ÜDVÖZLI A BENNED LÜKTETŐ ISTENIT.
Ha még ennek hatására sem történik változás, akkor valószínű ennek így kell lennie.
Tudom, hogy minden azért történik velünk, hogy a megértést szolgálja és ezzel az írással kicsit messzire kerültem a fiam halálától de nekem fontos volt ezt leírni, mert ezt már értem és érzem is.

Kapcsolataink halála

Régóta szeretnék már erről írni mégsem került rá sor még eddig.
Milyen is az mikor meghal bennünk egy másik emberrel való kapcsolatunk?Akárhogyan csűrjük csavarjuk és bármit is teszünk valami örökre elromlott.
Vajon tényleg elromlott ? Nem lehetséges, hogy az a kapcsolat ( barátnő, munkatárs, férj, feleség ) ennyit tudott és nem lehetséges, hogy amikor születésed előtt megírtad pontosan ilyen kifutásúra és ennyi időre írtad mint amennyi lett belőle? Igen lehetséges sőt.....
Amikor erre rájöttem majdnem fölsikítottam csak azért nem tettem, mert nem tudok. Valójában lehet, hogy én magam akartam, hogy a férjem elhagyjon ? Valójában én magam akartam, hogy a 25 éve barátnőm azt mondja, hogy sajnos ennyi volt? Igen mindez lehetséges és miután sikerült ezt megértenem már nem probléma számomra egyik sem.Persze nem ment egyik napról a másikra egyik történet sem de eljutni oda, hogy mindenért, ami velünk történik mi magunk vagyunk a felelősek nagyon jó érzés.Bevállalni, hogy én akartam így, veszett nehéz és tudom, hogy sokunk számára reménytelen vállalkozás, ám mégis azt írom meg kell tenni.Amikor sikerül megfogalmazni, hogy mi az amit nem bírok elviselni ( konkrétan azt, hogy a férjemnek szeretője van )nem mindig követi az a kegyetlenül nehéz rádöbbenés, hogy én vagyok a felelős. Pedig mikor eddig eljut az ember rögtön kinyílik a kapu, hogy akkor, ha ezt ilyen ügyesen megterveztem akkor tuti, hogy tudom a folytatást is.Abban a pillanatban pedig nyílik a következő kapu, a folytatással. Ez pedig maga a BIZTONSÁG:
Ilyenkor nem agyalással teremted meg a biztonságot csak azzal a hihetetlen tudással, hogy minden így jó ahogy van.
Ezoterikus lapokban olvashatod, hogy ha valaki elmegy a közeledből ( barát, házastárs stb. )csak helyet ad egy következőnek. Ha nem kapaszkodsz bele a régibe, szó szerint tálcán kínálja neked az ÉLET  a következő lehetőséget, mert te szereted magad ennyire.
Apukám mindig azt mondta, rossz után csak jó gyühet ( "az öreg cigánytól" tanulta ). Hogy kicsit tovább tart a rossz mint amit akartál? Biztos vagyok benne, hogy pontosan annyi ideig tart, amíg TE megírtad és amíg meg nem tanulod a tanulnivalót belőle.Igyekezz mindig minél jobban megérteni a kellemetlen dolgokat az életedben, hogy,minél többet tanulhass és örvendj mikor sikerült valamit megértened belőle, mert bizton számíthatsz a megérdemelt jutalmadra.
Mindez, amit leírtam most azért aktuális, mert temetés van a szívemben. "Meghalt" az egy hónapos kapcsolatom egy nagyon kedves férfival, aki gyereket szeretne és sajnos nem én leszek az, aki megszüli ezt babát.Tudom, hogy van aki számára esetleg bizarr lehet mindez ám én azt teszem, amit itt az előbbiekben is leírtam, hálát adok az univerzumnak ( Istennek ), hogy mindez megtörténhetett velem, útjára engedem ezt a kedves embert és én is járom tovább az utam és tudom, hogy lesz folytatás ( valaki más ).
Kívánom Neked olvasóm, hogy te is érezd mindazt, amit én. Temess és tudd, hogy mindig van folytatás !!

Elhunyt rokonok

Az elmúlt egy hétben két rokonom temetése volt. Az egyik Pista bácsi  84 évet élt, a másik Misi papa 60-at.Mikor az első temetése volt a második még élt és a fiammal játszott, mert ő vigyázott rá.Mindkettő különleges ember volt, mindkettő tanított. Az első vér szerinti nagybátyám apám testvére az életében, a másik anyukám testvérének a férje a halálában. Mindketten azt tanították, amit tudtak és annak aki engedte.Ha engeded, hogy az elhunyt halálában megérintsen és képes vagy nem a saját fájdalmaddal lefoglalni magad csoda dolgok történhetnek veled.Tudom, mert tapasztaltam milyen mikor csak önmagad érdekel és ilyenkor ha a temetésen sírsz az elhagyott, magára maradt önmagadat siratod. Ha már ezt sikerül egyszer megfogalmaznod hatalmasat léptél előre.Ha nem fogalmazod meg akkor is minden rendben van csak egyet kérek tőled ne félj !! A félelem a legrosszabb tanácsadó minden esetben de a halállal kapcsolatban még inkább.Tudom, hogy az ismeretlen félelmetes is tud lenni. Akkor ismerd meg, tudj meg róla többet olvass olyan könyveket, amit azok írtak akik visszajöttek és megváltozott az életük annak fényében , amit ott láttak. Ha félelmetes akkor tégy ellene, hogy ne legyen az! Írtam már, hogy amióta létezik az ember azóta születünk élünk és meghalunk ez a világ rendje. Persze ilyenkor előjön, hogy senki nem mondta el, mutatta meg mit hogyan kell csinálni és mivel ez megint ismeretlen, egyben félelmetes is. Újra itt vagyunk. Igen.
Ha félünk akkor picik vagyunk de ha picik vagyunk nem tudunk szembenézni azzal ami jön és egyúttal megadjuk magunkat. Ha félünk a szívünkben nincs hely pozitív érzésnek és így kevés jó dolog történik velünk. A félelem sötét és hideg. Ha mindezt elfogadod akkor ismerd meg a félelmedet és köszöntsd jó barátodként és kezdd el szeretni!! Olyan kapuk nyílnak meg előtted, amiket nem is gondolsz még. Ha mégis úgy döntesz, hogy ez neked nehéz akkor azt mondom nagyon bátor ember vagy és tisztellek azért mert ragaszkodsz a halállal kapcsolatos félelemeidhez. Én ma már tudom, hogy nekem a könnyebb.

A halál

A halál sem nem jó sem nem rossz. Egyszerűen csak van. Van és az életünk legfontosabb része. Mindaz ami ma körülöttünk történik, mind azért van, hogy tanuljunk, hogy megértsünk.Tulajdonképpen minden értünk történik. A halál ugyanígy értünk van. Ha egyszer mindenki megérti, hogy ez a ruha, amit most erre az életre felvettünk, a halállal csak lecserélődik és rövidesen másikat kapunk, sőt mi magunk választhatunk másikat, akkor hatalmasat emelkedik a tudatosság szintje a Földön. Hallgatom a híreket ( kivételes alkalom, éppen a konyhát takarítom ) Norvégiában egy vagy kettő ámokfutó megölt 76 embert.Nem fontos már, hogy ki tette, mert összesen 21 évet kaphat az illető ( és nem lehet megszorozni 76-tal ) csupán egy a fontos 76 lélek meg akart mutatni valamit,most 76 lélek meg akar értetni velünk még a Földön lévő lelkekkel valamit. Kínában vonat szerencsétlenség történt itt is ugyanez a helyzet.Ha elfogadom, hogy a saját sorsomnak én vagyok a kovácsa és én irányítok akkor azt is el tudom fogadni, hogy mindaz, ami velem történik saját választásom. Saját választásom a rossz is és a jó is. ( Fontos kérdés az is, hogy mindig van a rossznak is jó oldala. Erről majd máskor. ) Tehát én választok, ugyanígy azok az emberek, akik az említett történetekben meghaltak, ők is választottak mégpedig a halált.Tudom, hogy ez sok ember számára nagyon bizarr de így van. Thornton Wilder ír erről a Szent Lajos király hídja című könyvében. Ha valaki látta nem csak megnézte az Avatar-t az azt is tudja, hogy a természeti népek és őseink temetkezései vannak a filmben. Az energiát kapjuk, majd visszaadjuk. Ezek a lelkek visszaadták Földanyának az energiát, akinek erre valamiért most szüksége volt. Nagyon hosszú folyamat míg az ember ezt képes elfogadni és megérteni de itt már eltűnik a halálfélelem. Itt már csak az van, hogy tudom, hová tartok és megnyugvással tölt el, hogy minden egyes nappal közelebb vagyok a saját halálomhoz. Ameddig itt vagyok a Földön éppen ezért minden nap boldogan köszöntöm a a napfelkeltét, mert jó ebben a tudatban élni és csodálatos az öröm, a vidámság ezen a bolygón.

Hogyan tovább?

Mennyivel emberibb volt az, amiről Wass Albert ír a Funtinelli boszorkány című regényében, hogy amikor a Vénség meg akart halni akkor már évek óta tudta mindenki, hogy mi a teendője.Igen az én esetemben a fiam felkészületlenül hagyott itt bennünket és mindenki talált okot arra, hogy nekünk ( a férjemmel ) mennyire rettenetes az, hogy meghalt a gyerekünk.Nem lehet felkészülni arra, hogy meghalunk ?? Dehogynem és arra, hogy a gyerekem meghal. Dehogynem. Tudom, hogy most nagyon furcsa dolgokat fogok írni: Élj úgy mintha a mai nap lenne az utolsó! Aki ezt mondta felkészülten várta a halált.Az én fiam és minden kisgyerek, aki meghal felkészülten várja a halált. Mi nagyon "okos" felnőttek, akik semmiben nem hiszünk vagy ha sokat tanultunk is a lényegről élni keveset éljük, mi nem vagyunk képesek felkészülni a halálra. Pedig évezredek óta így élünk, születünk és meghalunk.Miért olyan fontos, hogy ötven éves korára is szuperman-ek és szuperwoman-ek legyenek a férfiak és a nők? Miért ez a fontos és nem a halálra való felkészülés és annak a tudása, hogy akarom nem akarom úgy is eljön?
Én nagyon szerettem a gyerekem és a legnehezebb annak elfogadása volt, hogy ott ahova ment sokkal jobb neki. Nagyon nehezen voltam képes ezt földolgozni,pedig hívő embernek mondtam magam mindig.Hónapokig kérdezgettem magamban, hogy lehet egy ilyen pici emberkének, jobb az édesanyja nélkül.
Persze kaptam választ is minden kérdésemre de nem érdekelt. Mentem volna utána, haltam volna utána és nagyon sok ember csöndes jelzésének volt köszönhető, hogy ez nem történt meg és most ezeket a sorokat írom. Ezek között az emberek között az első és legfontosabb, aki életben tartott a férjem volt, aki mindig csak előre nézett és a továbblépés volt számára a legfontosabb. Ahhoz, hogy megmentsen ezt kellett tennie.
A fiamat is mindig hősnek láttam a kórházban és a férjemet is annak a temetés utáni időszakban. Én kétoldali hatalmas méretű tüdőgyulladással végül is bementem a kórházba és így életben maradtam. A tüdőmön alig volt már lélegző felület. A temetésen egy szívemhez közelálló ember ajánlotta Polcz Alaine könyveit és elkezdtem olvasni. Olvastam, olvastam, és olvastam és írtam a naplót és írtam és írtam. Az embereknek vannak olyan szokásaik, amik életben tartják őket, nekem így sikerült. Aztán pedig vissza dolgozni minél hamarabb, mert az is segít és segített. Most már hét év elteltével tudom, hogy nekem sok sok sok beszélgetésre lett volna akkor szükségem. Olyan emberrel, aki átélt hasonlót, aki temetett el már gyereket. Tudom, hogy ebben a helyzetben a megértést megkönnyíti egy másik ember tapasztalata, aki már túl van rajta. Amit biztosan tudok, ez a blog azért kezdődött el, hogy akinek segítségre van szüksége felvehesse velem a kapcsolatot.

Utószó

2004 július 1-én volt a temetés.

A halál beállta után, van egy kötelező EKG vizsgálat, aztán megfürdetik és két órája van mindenkinek elbúcsúzni. Én ott töltöttem a fiam mellett ezt az időt és mindent elmondtam neki, amit fontosnak gondoltam: rólam, az apjáról a születéséről és arról, hogy milyen csodálatos embernek tartom és ha mindennap 1000000- szor köszönöm meg azt amit tőle kaptam, akkor is kevés az életem. Megmutatta nekem hogyan kell méltósággal meghalni még akkor is ha sokszor csak egy tárgynak tekintették, ha valami nem érdekelte fejére húzta a takarót. Nagyon sokat volt a fején a takaró mikor megérkeztem.
Nagyon fájt, hogy meghalt, sokáig nagyon hiányzott. Most, hogy mindezt leírtam ( sokat sírtam közben  ) megint sokkal jobb. Mindezt 2004 június 19-én és 20-án írtam le egy naplóba azért, hogy később is tudjam, hogy mi történt,azért, hogy hamarabb elfelejtsem azokat a részeket, amik ide be se kerültek és azért, hogy a testvérének el tudjam mondani, hogyan halt meg a bátyja.

A végső nap

2004. június 14. hétfő

Gyönyörű reggel volt. Minden rendben valónak látszott, utaztam a vonaton és tudtam, hogy a másfél éves gyerekem meg fog halni.A kórházba érve láttam, hogy nem történt csoda, a gyerekem haldoklik, felhívtam egy papot, akivel régóta ismertük egymást és megkértem jöjjön el. Azt mondta fél egy körül tud jönni előbb sajnos nem ér rá.Mikor a főorvosnő megtudta ezt odajött és megjegyezte, hogy azt már nem biztos, hogy megéri a gyerek. Kb. fél tíz lehetett mikor minden erőmet összeszedve elköszöntem a fiamtól és az angyalokra bíztam őt. Az ismerős pap háromnegyed tíz körül jött, imádkoztunk egy kicsit de sokkal jobb nem lett.  ( Tudtam, hogy ezt az egészet csak magam miatt csinálom a gyereknek nincs erre szüksége mégis úgy éreztem meg kell tennem. )  11.30-kor volt még egy EEG de annak az eredményére már nem voltam kíváncsi elmentem az udvaron sétáltam és talán ettem egy kicsit. Mikor elmentem 195 / valamennyi volt a vérnyomása, mikor visszaértem már csak 175 /valamennyi és ez folyamatosan csökkent. Ültem mellette és fogtam a jéghideg kezét és csöndesen sírdogáltam. Egy orvos és három nővér ült vagy állt még ott a szobában velem és a fiammal aki meghalni készült.Mire ezt így végiggondoltam már csak 100/ valamennyi. Egész idő alatt egyszer sem jutott eszembe miért pont velünk történik mindez.Mire ennek a gondolatnak a végére értem már csak 50 / aztán már csak 40. Már csak 30 aztán, 21 és már nincs min gondolkodni megáll a szíve.

2004.06.14. 12:36  Meghalt Forster Kristóf .


A Földön mindenki álljon meg és semmi ne mozogjon még a Föld se, mert meghalt a fiam !!!

Az utolsó idők

2004 . június 11 péntek

Reggel egyedül mentem vonattal, férjem később jött utánam autóval, mert még dolgozott. A klinikára elmentünk még délelőtt és csak délután kerültünk oda, hogy kiderüljön bármennyire is szeretnénk nem fogunk tudni májat adni a fiunknak, mert nekem is és apjának is A a vércsoportunk az övé pedig 0.Mikor visszaértünk a gyerekhez már katétere volt és nem ismerte meg az apját. ( Férjem egyszer már beszélt arról, hogy ő ott akkor érezte, hogy a fiunk meg fog halni és, hogy gyakorlatilag én tartom életben azzal, hogy minden nap megyek hozzá és teszem azt amit úgy éreztem tennem kell. Soha senki nem mondta el, hogy ilyenkor mit kell tenni, soha nem láttam mástól, soha nem beszélt az anyám a halálról holott kórházban / elgondolkodott már valaki azon milyen csodás a magyar nyelv  minek a háza: a kór-ház / dolgozott. Azt tudtam, hogy az apám a halála előtti napon azt kérte tőlem vegyem le róla azt a zsákot ami rajta van és mikor másnap reggel mentem a kórházba meghalt. Senkinek nem kívánom azt, hogy az apja üres ágyát lássa a kórházban. Belepusztultam volna, ha ezt látom Kristófnál is. Csak ezt tudtam. Azt, hogy a halál ennél sokkal szebb is tud lenni most tudom már, mikor ezt a blogot írom) Férjem otthagyott bennünket, mert nem bírta elviselni, hogy így kell látnia a fiát. ( Ebben a mondatban is mennyire benne van, hogy még akkor is képesek vagyunk csak magunkkal foglalkozni mikor a fiunk haldoklik.. Az anya így az apa úgy. ) Én pedig tettem a dolgom mintha minden rendben lenne. Azt gondoltam ez a dolgom, azt éreztem, hogy ezt a poharat az utolsó cseppig ki kell inni. Én fiatal koromban nagyon sokat jártam templomba hittanra és tudtam, hogy van Isten azt is tudtam, hogy segít ha kérem de most semmit nem értettem. Folyamatosan kértem és nem segített.  (Pedig de. Csak nem az én önző elképzeléseim szerint, hanem ahogyan sokkal több embernek lett jó.  )

2004.június 12. szombat

Kristóf ekkor már semmit nem érzett. Nem jelzett mikor vért vettek, nem jelzett mikor újra berakták a szondát az orrába. Mivel nyugodtan feküdt kikötöttem az egyik kezét és persze kikapta az orrából . ( Most 7 évvel a történtek után tudom, hogy ez sem volt véletlen. Tudom, hogy csupán megadta magát mikor újra visszarakták és mindezt azért, mert én így akartam. Azért, mert én hittem abban, hogy az orvosok is Istenek. ) Ezen a délutánon tudtam úgy elengedni, hogy elkezdtem neki magyarázni, hogy azok a nénik bácsik, akiket lát vigyázni fognak rá. ( Azt is tudom, hogy mindezt magamnak motyogtam,mert az ő kapcsolata még élő volt az angyalokkal és ma már azt is tudom nagyon ment volna, mert az a világ sokkal jobb mint ez itt. Ami nekem akkor nem sikerült: hinni és tudni azt, hogy ott jobb neki. ) Puszilgattam a homlokát és tolta oda a fejét. ( Ebből is látszik, hogy mindent érzett és tudott. Nagyon szeretem és most amikor ezeket a sorokat írom megköszönöm mindazt, amire megtanított. Tudom, hogy nem véletlenül születünk erre a földre tudom, hogy nem véletlenül azok a szüleink akik és tudom, hogy nem véletlen a halálunk sem. Köszönöm fiam, hogy mindezt megtanítottad nekem és mindenkinek elmondhatom. )

2004 június 13.vasárnap

Reggel mikor bementem a kórházba jéghideg volt gyerek homloka. Behívott a főorvosnő és közölte velem, hogy a fiam agyhalott. Kijöttem az épületből és rettenetesen sírtam. Felhívtam a férjemet, hogy jöjjön fel ha bír, búcsúzzon le tőle. Ő azt mondta nem bír feljönni. Én gondoltam, hogy ez lesz a válasza és akkor elhatároztam, hogy ha kell az utolsó éjszakát ott töltöm a gyerekem mellett. Végül is hazajöttem de biztos voltam benne, hogy a következő nap lesz az utolsó. ( Miért nem tanítják meg a papok, a tanárok vagy legalább mi szülők a gyerekeinknek, hogyan kell elkísérni valakit a halálba. Mi az amivel nem bírunk megbarátkozni, hogy nem vagyunk örök életűek ? Dehogynem vagyunk azok. Csak az a bajunk, hogy soha nem foglalkozunk elég mélyen ezzel az örökké élő lélekkel, aki bennünk lakik. Azt gondoljuk ez a test vagyunk, pedig semmi ez a test, olyan csupán mint egy ruha, erre a 70-80 évre ez tűnt jónak. De mennyi volt már...és még mennyi.....  )

Bárányhimlő

2004.június 8.kedd

Nekem úgy tűnt nem rosszabbodott a gyerek állapota. Délelőtt azonban kiderült, hogy de : bárányhimlős lett. Ezután minden alkalommal házhoz jött a plazmacsere. Nem tudom leírni mit éreztem, mert azt hiszem semmit. Megadóan vettem tudomásul, hogy minden ellenünk van. ( Mindig a külső jelek voltak a fontosak még mindig. Még ekkor sem fordult meg a fejemben, hogy el kellene engedni )
Még előző nap transzplant listára került és most már semmi másban nem bízhattunk csak ebben. Igen ám de ahhoz el kellett múljon a bárányhimlő. ( Hogyan lett himlős ? Még Kecskeméten a két unokatesójától, mert ők is himlősek voltak.) Én nagyon hittem abban, hogy a gyerekem élni akar és meg sem fordult a fejemben, hogy az ő élete így lesz teljes és ő ezt vállalta, hogy 19 hónap és nem több. A fiam állapotát valami földöntúli erő szabályozta és ez az erő úgy döntött, hogy nem maradhat a gyerek és ennek következtében folyamatosan rosszabb és rosszabb volt a helyzet. ( Ez volt a tükör egyik oldala és nézzük mi a másik oldal ennek az ellenkezője. Ha itt bánat, sírás fájdalom, szenvedés akkor a tükör másik oldala az ellenkezője öröm, béke, nyugalom. Ennyi a halál. Az fiam pedig pontosan tudta ezt. )

2004 június 9. szerda

Nem tudok visszaemlékezni arra történt-e valami különös ezen a napon de azt tudom, hogy minden napra jutott valami rossz hír. Délután volt a plazmacsere és addigra már Kristóf nagyon rosszul érezte magát. Hánykolódott, dobálta magát, feszegette a kikötözött kezeit, lábait így hol a keze hol a lábfeje volt kék, lila.Szörnyű volt így látni a gyereket, aki két héttel előtte vígan szaladt, nézte etette a lovakat és beszélt, beszélt, beszélt. Igen ezzel a nappal vette kezdetét az az időszak amikor egyre jobban nem tudott magáról
Amikor fenn volt akkor is egyre kevesebbet volt magánál és engem sem ismert meg. Már sírni egyáltalán nem sírt semmiért.

2004. június 10. csütörtök

A helyzet ma is rosszabb lett mint tegnap, a fiam alig volt észnél. Csupán akkor volt magánál mikor etettem. Azt hiszem ezen a napon történt, hogy narancsot adtam neki de olyat találtam, aminek nem volt igazán leve megette mint egy hős, én meg otthon vettem észre mikor kipakoltam a táskámat, hogy volt egy másik is nálam. Rettenetesen rosszul éreztem magam. Ezen a napon tudtuk meg azt is, hogyan működne a transzplantáció, ha elmúlna a bárányhimlő.
1. lehetőség: apa vagy anya májából egy szelet.
2. lehetőség: idegen agyhalott májából egy szelet.
Ahhoz, hogy még többet megtudjunk másnap el kellett menni a Transzplant Klinikára.

Kórház, kórház

 2004. június 6. vasárnap

Anyukám is velem van egész nap.Délelőtt volt a plazmacsere Kristóf nagyon sokat nyöszörög, forgolódik,sír. Ennek a következményeként a nővér kiküld bennünket a kórteremből, mert" ha nincs itt az anya semmi baj nincs vele . Két fajta beteg gyerek létezik az egyiknek jó, ha ott van anyja  a másiknak nem. Ez a gyerek is ilyen. " Mármint, hogy jobb neki, ha nem vagyok ott. ( Ez az eszement hiedelem az anyámban is megvolt míg kórházban dolgozott. ) Ott kellett hagyjam a síró, nyöszörgő gyerekemet, mert ezt az elméletet megcáfolni semmivel nem volt erőm. Úgy éreztem minden összefogott ellenünk. ( Mit tettem volna ha van elég önbizalmam, és merem vállalni a gyerekemért és magamért a felelősséget? Maradok és udvariasan elmondom neki, hogy az én verzióm a gyerekemmel kapcsolatban nem ez. Mit tettem volna ha még ennél is tudatosabb vagyok? Mindenképpen segítséget kértem volna olyan embertől, aki kapcsolatba lépett volna a gyerekemmel lelki szinten és összecsomagoltam volna a fiamat és hazavittem volna otthon meghalni. Természetesen mindebből semmit nem tettem meg. ) Kimentünk anyukámmal a folyosóra és sírtunk, mi kint a gyerek bent. Mikor Kristóf már elfáradt, abbahagyta a nővér is kiment a szobából én pedig csak erre várva természetesen visszalopakodtam. Én tudtam, hogy a legnagyobb baj az, hogy nem volt széklete és sajnos már egyre kevesebb ereje volt, hogy ezt megtegye. Úgy döntöttünk , hogy egész délután félig ülő állapotban tartjuk -mivel hasra nem fektethettük- anyuval és mindig támasztottuk a hátát, hogy könnyebb legyen ha kakilnia kell. Nagyon sokat ivott és mivel nem evett én annyit adtam neki amennyit kért.

2004. június 7. hétfő

Reggel mikor beértem az első kérdésem kakilt-e a gyerek A válasz : igen kétszer is. Mindezt egy olyan embertől hallottam, aki már az első alkalommal is szimpatikus volt. ( Ez egy hatalmas bukta volt, egész idő alatt mindig a külső körülmények határozták meg , hogy éppen örüljek, vagy sírjak. Semmi biztonság nem volt a külső körülményekben, napról napra fogytak azok a biztató jelek amik azt jelenthették volna, hogy a folyamat megfordítható. Én mégis vakon szó szerint vakon hittem az orvosoknak. Azt is tudom, hogy miért, mert gyerekként én nagyon sokszor "meg akartam fulladni" -asztmás vagyok- és mindig meggyógyítottak. )
Miután megnyugodtam egy kicsit jött a főorvosnő és leszidott, hogy miért itatom a gyereket? Nem szabad csak két és fél deci folyadékot innia, mert különben kimosódik a szervezetéből  minden gyógyszer. Tájékoztatásul még közölte, hogy a fiam mája eltűnt, nem tapintható. ( Akkor nem tudtam összerakni a következőt : a máj méregtelenít - pl. gyógyszerek hordozóanyagait is - mivel a gyerekemnek nincs mája nem tud méregteleníteni ezért kell a plazmacsere. A máj betegségeknek nemigen van gyógyszere és azt is tudtam, hogy a fiam csupán vitaminokat kap folyamatosan vénás injekciók formájában. Ezt is nagyon kis mennyiségben, mert a 10ml a fecskendőből egész délelőtt csöpögött. Ez is egy olyan jelzés volt amit észre kellett volna vennem. Sajnos nem vettem észre. ) Nem értettem, hogy miről beszél, hogyan tud egy máj eltűnni. Pedig sajnos ez volt a helyzet alig volt néhány májsejt a gyerek szervezetében. Ez a hír még annak tudatában is szörnyű volt, hogy a máj nagyon gyorsan képes regenerálódni és csupán néhány sejt elég hozzá.
A délelőtti plazmacserénél voltak orvostanhallgatók is és mikor Kristóf megnyugodott - énekeltem neki, játékokkal játszott szigorúan fekve - a doktornő csak ezt mondta : ennyit jelent egy anya a kezelésnél.

Az intenzív osztályon

2004. június 3 csütörtök

Szaporodtak a vérvételek és egyre többnek látszott a  nyoma, két foltok a kezén lábán. Az orvosok nővérek azt mondták mindez azért történik, hogy megmentsék, meggyógyítsák közben pedig semmi más nem történt mint folyamatos kínzás. ( Ma már tudom, hogy minden ember joga az, hogy eldöntse, hogyan szeretne meghalni és ez a joga egy kicsi gyereknek ugyanúgy megvan mint egy felnőttnek. Tudom, hogy az életünk nem ér véget a földi pályafutásunkkal és a méltóságteljes halál a legnagyobb ajándék, amit ilyenkor adni tudunk. Nagyon sokat tanultam Polcz Alleintől ezen a téren és ma már azt is tudom, hogy amit ő tett hihetetlenül fontos nekünk. Az én fiam egy olyan betegséget választott, amiből nem volt út visszafelé és ma már azt is tudom, hogy mindezt azokért is tette akik ismerték őt. Mindenki hitét tiszteletben tartva azt mondom, hogy mi  emberek nem véletlenül halunk meg ott,  akkor és úgy, ahogy. )
Egy nővér játékokat hozott nekünk beszélgettünk és sokat sírtunk. Volt olyan, hogy semmi nem történt csak tisztába tettem és sírva fakadt. Nézett föl a mennyezetre mikor azt magyaráztam neki, hogy itt vannak a bácsik nénik és vigyáznak rá és a sarokba mutatott mosolyogva és ennyit mondott  " néni ". Mindennap voltak apró jelek amik azt mutatták, hogy ő meg fog halni csak én nem akartam tudomást venni róla. Ekkor még úgy tűnt az a jó megoldás, hogy Pesten alszom egy ismerősnél. Egy álmatlan éjszaka után rájöttem, hogy ha nem lehetek a gyerekem mellett akkor legalább az apjával tudjak beszélni. Így aztán maradt a mindennapos vonatozás, ahol legalább jól kisírtam magam.

2004. június 4. péntek

Az első plazmacsere napja. Nagy hátizsákkal mentem a kórházba és azt éreztem el tudnék vinni még egy hegyet is ha az meggyógyítaná a gyerekemet. ( Bőgve, dacolva mentem minden nap és tele voltam félelemmel. Ma már azt is tudom, hogy ennek nem szabadna így történnie senkivel. Ezt a blogot is ezért kezdtem el, hogy ébredjünk fel,mert meghalni annyi mint valahol máshol folytatni és tudom, hogy mindenki tudja ezt ugyanúgy mint én csak az egónk nem engedi, hogy ebben éljünk. ) A plazmacsere előtt még mintát vettek a csontvelőből és egy lágyéki kanült is beraktak, hogy gyorsabb legyen. Az egész altatásban történt,semmi kínzás nem volt végre. Kristóf az egészet végigaludta, ami természetesen nem jelentett semmi jót. A májbetegség kísérő tünete az aluszékonyság és nekem senki nem mondta még ekkor, hogy ez az állapot rosszabbodását is jelenti egyúttal. A plazmacsere után jól volt a gyerek evett és ivott is továbbra is elég sokat ebből később nagy baj lett. A két nappal ezelőtti banánok úgy megfogták a hasát, hogy azóta nem volt széklete és ebből is baj lett. Ekkor még felismerte az apját, nagyanyját akik eljöttek hozzá.

2004. június 5. szombat

Második plazmacsere, Kristóf szépen nyugodtan elalszik és este sem sír.Két csodálatos ember felügyeli a vér átmosásának folyamatát, mert tulajdonképpen olyan az egész mint egy vese dialízis csak ez a gép a vért tisztítja. Ők ketten sokat dolgoztak már együtt nagyon megnyugtató a jelenlétük és ez később is nagyon fontos lesz.Mostanra kiderült, hogy nem hepatitises a gyerek tehát nem fertőző. Állok a fiam ágya mellett és semmi mást nem tudok tenni mint idegen emberek vélt tudásában bízom, hogy ők képesek a műszereikkel meggyógyítani a fiam.  ( Olyan ellentmondás és olyan Istentől embertől elrugaszkodott tévhit volt ez bennem, amit meg kellett értenem. Mára már sikerült.  A nem "civilizált" népek még ma is képesek arra, hogy  a nagy beteg embereket átsegítsék a halálba. Én azt érzem, hogyha képesek vagyunk életben tartani 950 grammos újszülöttet akkor eljött az ideje annak is, hogy felfedezzük a halál misztériumát. Nem kell félni a haláltól, nem kell várni meg kell érteni. Az életünknek legalább annyira fontos ha nem fontosabb része mint a születés. A Gladiátor című film legvégén látható egy gyönyörű táj ahova elindul a főhős és a halott fia és felesége várja. Ilyen lesz a halálod ha hiszel ebben , ha nem akkor olyan lesz amiben hiszel. Akkor már nem érdemesebb ilyenben hinni??? )

A folytatás

Kristóf könyve

A kezdetek: "2004. június 14-én hétfőn 12 óra 36 perckor meghalt a fiam. Nagyon szerettem és nagyon sokat jelentett nekem.Sokat tanultam tőle míg élt é..."

A folytatás

2004. május 27. csütörtök

Ma már csak kétszer volt széklete ám ebből is az egyik teljesen fehér.Délután anyukám vette észre, hogy nagyon sárga a gyerek szeme fehérje. Gyorsan felöltöztünk és mentünk az orvoshoz. Jót derült rajtam ( a rendelési idő legvégén voltunk már ) és közölte velem, hogy sörbarnának kellene lennie, ha valami baja lenne a májának. A hasmenésre Bizmut-ot írt és arra az esetre, ha véres lenne a széklete a hétvégén ( pünkösd jött ) antibiotikumot.

2004. május 28. péntek

Anyu egyáltalán nem nyugodott meg, a gyógyszertárból hozott vizeletgyűjtő tasakot ( amit ő is csak azért tudott, mert ápolónőként dolgozott ), amit a délutáni alvásnál felragasztottunk és az eredményt vittük a másik orvoshoz. Megnézték és persze minden volt a vizeletben aminek nem kellett volna lenni, a végén azt mondta a doktor, hogy ha belázasodna vagy sárgább lenne azonnal vigyem az ügyeletre. A gyereken a világon semmi nem látszódott jött, ment, beszélgetett, játszott. ( Májbetegségre ez a jellemző, hogy nem fáj, csak akkor veszi észre az ember amikor már nem kicsi a baj. ) Ami más volt mint egyébként, hogy nem maradt el mellőlem,nem hagyott el egy pillanatra sem és nem engedte, hogy én elmenjek mellőle és nagyon sokat ivott.

2004. május 29. szombat

Délelőtt nem voltunk kint az udvaron, mert nagyon hűvös volt. Alvás után kijöttünk a leendő házunkhoz de nem nagyon akart maradni mindenképpen ment az autóhoz ,hogy induljunk. Apja szomorú volt emiatt. Mikor hazajöttünk nagyon csöndes volt. Az esti fürdésnél 38.4 volt, összepakoltunk irány a kórház. Ott mikor a doktornő megvizsgálta, lefertőtlenítette utána a sztetoszkópot, csak ennyit mondott : - Anyuka választhatnak Halas vagy Budapest. Férjem választott Budapest. Az ügyeletes orvos nagyon értetlenül nézett rám mikor megmondtam, hogy a körzeti orvos semmit nem csinált velünk. Mikor szombaton éjszaka felértünk nehezen találtunk rá az utcára és megkérdeztünk néhány embert egy McDonalds-nál és nagyon szomorúak lettek mikor megtudták, hogy a kicsit visszük kórházba. ( Azóta ha elmegyek amellett a McDonalds mellett ez mindig eszembe jut.) Ahogy rátaláltunk a kórházra nem tudtuk, hogy miért sírjunk azért-e mert idehoztuk a fiunkat vagy azért, hogy ilyenbe. Éjszaka, sötétben, kétségbeesve szörnyű látvány volt. Azt mondták még Kecskeméten ,hogy fertőző májgyulladása van. Én természetesen nem maradhattam volna ott de természetesen ott maradtam. Ahhoz, hogy ágyam is legyen 3100 forintot kellett volna fizetni minden napért. Akkor szombat éjjel úgy éreztük , hogy ezt nem bírjuk kifizetni. Én egész éjszaka ültem a gyerek mellett ő pedig nem nagyon értette mi ez csak azt tudta, hogy anya is itt van. Igen ott voltam de semmitől nem tudtam megóvni, megvédeni pedig annyira szerettem volna. Férjem ezt az éjszakát az autóban töltötte.

2004. május 30. vasárnap

Első vérvétel sírás, sírás, sírás kétségbeesés. Kérdések : kitől, mitől kapta el, ha hepatitis? Melyik típus A,B,C,D,E? Gyógyítható ? Hogyan, mivel ? Mennyi ideig tart ? Én hogy leszek bent a kórházban ? Válasz csak az utolsó kérdésre volt. Betegfelvétel 5 nap előre kifizetve. Egy kicsit megnyugodtunk. A gyereken egyre több minden látszódott : sárgább szem, aluszékonyság, fáradékonyság,kétségbeesettség, hogy én sem tudom megakadályozni, hogy fájdalmat okozzanak neki. Este apa fájó szívvel hagyott ott bennünket én nagyon erősnek látszottam,ám néha úgy éreztem elájulok de muszáj volt a gyerek miatt végigcsinálni, hogy nem sírunk. Este megfürdettem. Annyira imádtam a lábujjait, ahogyan kapaszkodott még a legkisebbel is, hogy megtartsa az egyensúlyát. Fogat is mosott. Nagyon kedves, szeretetreméltó emberke volt. Az én kicsi fiam. Mikor én is ágyba bújtam azonnal elaludt és csak egyszer volt fenn éjszaka.

2004. május 31. hétfő ( Pünkösd )

Reggel újabb vérvétel. ( A máj működéséről csak vérvétel útján lehet információt szerezni ezért naponta többször is vettek vért ez minden alkalommal több szúrást jelentett, mert kicsi drágám nem maradt nyugton akárki fogta a kezét. Ha én sírtam azért nem foghattam, ha meg nem sírtam akkor azért, hogy ne én okozzak fájdalmat a gyerekemnek. A sok szúrás sokkal jobban fájt a gyereknek mint maga a betegsége. ) Jól evett reggel is, délben is, este is. Az enyémet.Nagyon hiányzott egy kis gyümölcs de csak gyümölcslé volt, az ünnep miatt büfében sem tudtunk venni. Sokat sétáltunk a baj csak az volt, hogy ő már nem bírt. Vinnem kellett, mert menni muszáj volt.Ez volt az utolsó olyan nap, amikor még szabadon jöhettünk mehettünk a kórház területén. Szagolgattuk az éppen virágzó, illatozó olajfákat néztük a cicákat. Kristóf bágyadt volt és fáradt mindent olyan megadóan, beletörődve csinált. Igazán csak akkor élénkült fel mikor ennivalót kaptunk, rögtön ment kezet mosni ült az asztalhoz, hogy együnk. Továbbra is nagyon sokat ivott. Jól aludt, éjszaka nem volt semmi baj.

2004.június 1. kedd

Reggel pisigyűjtés, utána vérvétel majd EEG. Az eredmény jó lett ezért még egy éjszakát maradhattunk a fertőző osztályon de már sétálni nem lehetett, mert délután bekötötték az infúziót és az egész éjszaka folyt.Ez volt első nap mikor érezni kezdtem, hogy nagyon nagyon nagy a baj. Kristófon egyre jobban látszódott, hogy nagy a gond. Annyira sok minden történt és olyan gyorsan velünk, hogy a gyerekkel nem is tudtam megbeszélni. Tudtam, hogy ez nagyon fontos ezért innentől nagyon figyeltem, hogy mindent mondjak el neki.

2004.június 2. szerda

Házassági évfordulónk, névnapom de ez mind nem fontos. Reggel megint vérvétel sírás, sírás, sírás elkeseredettség, kétségbeesés és minden órával csak rosszabb és rosszabb a helyzet. Nagyon rossz a véralvadása, alacsony a fehérvérsejtszáma magas a a vörös és az ammónia értéke.Ez mind annak a következménye, hogy a mája alig működik. Az UH eredménye megduzzadt hatalmas máj, nagyobb lép, a szervek között alhasi folyadék. A jó hír: a veséje ép és működik. Nem maradhatunk tovább az osztályon az intenzívre kerül a gyerek.
Kb. 3 óra volt mikor az intenzív osztályra értem a gyerekkel, ahova becsöngettem és egyszerűen be akartam menni de nem lehetett. A csöngetésre jött egy nővér kivette a gyereket a kezemből és közölte velem, hogy hátul szabad bemennem. Természetesen, ahogy kivette Kristófot a kezemből, ő azonnal elkezdett sikítva sírni és 3 órán át nem lehetett megnyugtatni. Nem tudom leírni mit éreztem, azt gondolták majd boldogulnak vele a végén kénytelenek voltak belátni, hogy nem megy a dolog és egy óra elteltével már behívtak engem is a kórterembe. Akkor pedig már oda volt minden bizalom. ( Én miközben élem a mindennapjaimat rájöttem arra, hogy mi is igazán a gyereknevelés lényege. Azt gondolom, hogy mikor megszületik a gyerek akkor minket a szüleit látja Istennek és az egyetlen feladatunk, hogy ebből a szerepből ne essünk ki. Legyünk olyan szülők akik a gyerekünk minden problémáját képesek vagyunk orvosolni! Ha pedig nem akkor is az a mi döntésünk legyen ne engedjük át másnak az irányítást! ) Akkor is tudtam és most is tudom, hogy nem lett volna szabad engednem, hogy kivegyék a kezemből a gyereket de én akkor képtelen voltam felelősséggel gondolkozni magamról,  a gyerekemről. Ma már tudom ez a harc, amit a gyerekem ott vívott arról szólt, hogy így is, úgy is az lesz a vége ami ellen hadakoznak az orvosok, ha a kezemben hal meg akkor én most sokkal közelebb lennék már hozzá és Istenhez...... Mikor idáig eljutok akkor az is mindig eszembe jut, hogy úgy volt jó ahogy volt.

Ajánlás

2004. június 14-én hétfőn 12 óra 36 perckor meghalt a fiam.

Nagyon szerettem és nagyon sokat jelentett nekem.Sokat tanultam tőle míg élt és a halála kinyitott nekem egy ajtót, amit talán ebben a blogban másoknak is meg tudok mutatni.Nagy és embert próbáló feladat, én azt gondolom, a segítőimmel együtt megoldható lesz.

Kristóf mindössze 19 hónapot 13 napot és 12 óra 36 percet élt.Mégis, aki ismerte nem tudja elfelejteni.
Sokat gondolkoztam azon, hogy leírjam-e mi történt velünk és mivel létrehoztam ezt a blogot hozzáfogok.

Ajánlás

Ajánlom ezt a könyvet F. Klaudiának a férjem első házasságából született lányának, aki a történet idején még " kicsi " lányka volt és keveset értett a körülötte lévő világból.Ez természetesen így van rendjén és nem ő volt, aki a legnagyobb hibát elkövette annak idején, hanem azok, akik nem beszéltek vele.Van még egy gyerek, akinek szól ez az ajánlás T. Dánielnek, akiről tudom, hogy nagyon nehéz időszakot élt át unokatestvére halála után.
Mindkét emberkétől ezzel a könyvvel kérek bocsánatot, hogy akkor mikor beszélni kellett volna veletek vagy amikor hallgatni kellett volna benneteket senki nem tette meg ezt közülünk "nagy ,okos felnőttek" közül.Sajnálom, hogy csak most teszem meg én is, remélem nem késő.

E két emberen  kívül ajánlom ezt a könyvet minden olyan asszonynak, aki elvesztette gyermekét és rájött arra amire én, hogy ezek a gyerekek nem véletlenül születtek és nem véletlenül haltak meg.Ajánlom azoknak is, akik azt gondolják gyermekük halálát emberi hanyagság, mulasztás vagy bármilyen emberi történet okozta.Az ő hitüket tiszteletben tartva szeretném egy dologra felhívni mindenkinek a figyelmét: ezeket a gyerekeket semmilyen műhibaper és kártérítés nem hozza vissza.Ha igazán szeretjük őket és halálukban is ki akarjuk fejezni irántuk érzett mélységes tiszteletünket egyetlen dolgunk van csupán mihamarabb elindulni a tudatosság útján.Tapasztalatból tudom, hogy ez az út sokkal hamarabb meghozza a belső nyugalmat, békét és biztonságot mint gondolnánk és aki ezt megtapasztalja könnyen  igazat adhat nekem abban, hogy ezek a gyerekek azért születtek, hogy minket erre megtanítsanak.

Kedves Sorstársam ha olvasod e sorokat, kívánom Neked, hogy érezd meg ezt te is és tudni fogod, hogy gyermeked halálának mi volt a célja és értelme.


Előszó

A könyv címe olyan mintha a Biblia egyik fejezetének a címe lenne ( pl. Jób könyve ) pedig csak egy ember rövid de annál tartalmasabb élete.
Kedves Olvasó !
Ha vesztettél már el hozzád tartozót, akinek a halála ellen semmit nem tehettél olyan hirtelen jött, akkor tudod mit érez, aki gyászol.
Ha vesztettél el kicsi gyereket akkor egy életre megtanultad, hogy nincs mitől félned.
Ha mindkettőt egyszerre sikerült megtapasztalnod hatalmas lehetőséget kaptál arra, hogy megvilágosodj, tudatos emberré válj.
Ha úgy gondolod, hogy ez csak üres szöveg vagy azt véled felfedezni, hogy ez is csak afféle ezotériás süketelés arra kérlek légy türelmes hozzám !
Tudom, hogy a tenger mélyén lévő igazgyöngyök igen értékesek. Ugyanilyen értékes az is ha egy ember a lelke legmélyének titkait osztja meg másokkal,hogy azok, akik még a nagy feladat előtt állnak vagy éppen most történt meg velük segítséget kaphassanak, erőt meríthessenek abból, hogy valaki előttük már túlélt hasonlót. Gyógypedagógusként tudom, hogy a fogyatékos gyerekeket nevelő szülök sokszor egymástól többet tanulhatnak mint a szakemberektől.
Ez a könyv azért íródott, hogy segítsen azoknak aki nem tudják, hogy mit tegyenek, akik még sokszor sírnak gyerekük elvesztése miatt, azoknak akik tanácstalanul állnak a temetőben a sír mellett és úgy érzik  " a Föld ne forogjon a Nap ne süssön soha többé ! "
Tudom, hogy született már írás ebben a témában de az nem általam és nem az én fiamról íródott
Minden történet más és más az üzenet azonban mindegyikben hasonló: figyelj, légy résen mert nem tudhatod sem a napot sem az órát!
Élj úgy miden napot, mintha az lenne az utolsó!!



A fiam halála előtti három hét története

2004. május 25. kedd

A polgármesteri hivatalban voltunk a házunk használatba vételi engedélye miatt. A gyerek és az édesanyám is velem voltak.Teljesen nyugodtak higgadtak voltunk, pedig az önkormányzatnál elvesztek a papírjaink.
Úgy tűnt a gyerekkel minden rendben van jól evett, jól aludt.

2004. május 26. szerda

Kristófnak hasmenése volt, négyszer volt széklete és ebből egy teljesen fehér színű volt.Én nem tudtam, hogy ez mit jelent, anyukám mondta, hogyha az epe nem működik akkor fehér a széklet.Diétára fogtam a gyereket.