A folytatás

Kristóf könyve

A kezdetek: "2004. június 14-én hétfőn 12 óra 36 perckor meghalt a fiam. Nagyon szerettem és nagyon sokat jelentett nekem.Sokat tanultam tőle míg élt é..."

A folytatás

2004. május 27. csütörtök

Ma már csak kétszer volt széklete ám ebből is az egyik teljesen fehér.Délután anyukám vette észre, hogy nagyon sárga a gyerek szeme fehérje. Gyorsan felöltöztünk és mentünk az orvoshoz. Jót derült rajtam ( a rendelési idő legvégén voltunk már ) és közölte velem, hogy sörbarnának kellene lennie, ha valami baja lenne a májának. A hasmenésre Bizmut-ot írt és arra az esetre, ha véres lenne a széklete a hétvégén ( pünkösd jött ) antibiotikumot.

2004. május 28. péntek

Anyu egyáltalán nem nyugodott meg, a gyógyszertárból hozott vizeletgyűjtő tasakot ( amit ő is csak azért tudott, mert ápolónőként dolgozott ), amit a délutáni alvásnál felragasztottunk és az eredményt vittük a másik orvoshoz. Megnézték és persze minden volt a vizeletben aminek nem kellett volna lenni, a végén azt mondta a doktor, hogy ha belázasodna vagy sárgább lenne azonnal vigyem az ügyeletre. A gyereken a világon semmi nem látszódott jött, ment, beszélgetett, játszott. ( Májbetegségre ez a jellemző, hogy nem fáj, csak akkor veszi észre az ember amikor már nem kicsi a baj. ) Ami más volt mint egyébként, hogy nem maradt el mellőlem,nem hagyott el egy pillanatra sem és nem engedte, hogy én elmenjek mellőle és nagyon sokat ivott.

2004. május 29. szombat

Délelőtt nem voltunk kint az udvaron, mert nagyon hűvös volt. Alvás után kijöttünk a leendő házunkhoz de nem nagyon akart maradni mindenképpen ment az autóhoz ,hogy induljunk. Apja szomorú volt emiatt. Mikor hazajöttünk nagyon csöndes volt. Az esti fürdésnél 38.4 volt, összepakoltunk irány a kórház. Ott mikor a doktornő megvizsgálta, lefertőtlenítette utána a sztetoszkópot, csak ennyit mondott : - Anyuka választhatnak Halas vagy Budapest. Férjem választott Budapest. Az ügyeletes orvos nagyon értetlenül nézett rám mikor megmondtam, hogy a körzeti orvos semmit nem csinált velünk. Mikor szombaton éjszaka felértünk nehezen találtunk rá az utcára és megkérdeztünk néhány embert egy McDonalds-nál és nagyon szomorúak lettek mikor megtudták, hogy a kicsit visszük kórházba. ( Azóta ha elmegyek amellett a McDonalds mellett ez mindig eszembe jut.) Ahogy rátaláltunk a kórházra nem tudtuk, hogy miért sírjunk azért-e mert idehoztuk a fiunkat vagy azért, hogy ilyenbe. Éjszaka, sötétben, kétségbeesve szörnyű látvány volt. Azt mondták még Kecskeméten ,hogy fertőző májgyulladása van. Én természetesen nem maradhattam volna ott de természetesen ott maradtam. Ahhoz, hogy ágyam is legyen 3100 forintot kellett volna fizetni minden napért. Akkor szombat éjjel úgy éreztük , hogy ezt nem bírjuk kifizetni. Én egész éjszaka ültem a gyerek mellett ő pedig nem nagyon értette mi ez csak azt tudta, hogy anya is itt van. Igen ott voltam de semmitől nem tudtam megóvni, megvédeni pedig annyira szerettem volna. Férjem ezt az éjszakát az autóban töltötte.

2004. május 30. vasárnap

Első vérvétel sírás, sírás, sírás kétségbeesés. Kérdések : kitől, mitől kapta el, ha hepatitis? Melyik típus A,B,C,D,E? Gyógyítható ? Hogyan, mivel ? Mennyi ideig tart ? Én hogy leszek bent a kórházban ? Válasz csak az utolsó kérdésre volt. Betegfelvétel 5 nap előre kifizetve. Egy kicsit megnyugodtunk. A gyereken egyre több minden látszódott : sárgább szem, aluszékonyság, fáradékonyság,kétségbeesettség, hogy én sem tudom megakadályozni, hogy fájdalmat okozzanak neki. Este apa fájó szívvel hagyott ott bennünket én nagyon erősnek látszottam,ám néha úgy éreztem elájulok de muszáj volt a gyerek miatt végigcsinálni, hogy nem sírunk. Este megfürdettem. Annyira imádtam a lábujjait, ahogyan kapaszkodott még a legkisebbel is, hogy megtartsa az egyensúlyát. Fogat is mosott. Nagyon kedves, szeretetreméltó emberke volt. Az én kicsi fiam. Mikor én is ágyba bújtam azonnal elaludt és csak egyszer volt fenn éjszaka.

2004. május 31. hétfő ( Pünkösd )

Reggel újabb vérvétel. ( A máj működéséről csak vérvétel útján lehet információt szerezni ezért naponta többször is vettek vért ez minden alkalommal több szúrást jelentett, mert kicsi drágám nem maradt nyugton akárki fogta a kezét. Ha én sírtam azért nem foghattam, ha meg nem sírtam akkor azért, hogy ne én okozzak fájdalmat a gyerekemnek. A sok szúrás sokkal jobban fájt a gyereknek mint maga a betegsége. ) Jól evett reggel is, délben is, este is. Az enyémet.Nagyon hiányzott egy kis gyümölcs de csak gyümölcslé volt, az ünnep miatt büfében sem tudtunk venni. Sokat sétáltunk a baj csak az volt, hogy ő már nem bírt. Vinnem kellett, mert menni muszáj volt.Ez volt az utolsó olyan nap, amikor még szabadon jöhettünk mehettünk a kórház területén. Szagolgattuk az éppen virágzó, illatozó olajfákat néztük a cicákat. Kristóf bágyadt volt és fáradt mindent olyan megadóan, beletörődve csinált. Igazán csak akkor élénkült fel mikor ennivalót kaptunk, rögtön ment kezet mosni ült az asztalhoz, hogy együnk. Továbbra is nagyon sokat ivott. Jól aludt, éjszaka nem volt semmi baj.

2004.június 1. kedd

Reggel pisigyűjtés, utána vérvétel majd EEG. Az eredmény jó lett ezért még egy éjszakát maradhattunk a fertőző osztályon de már sétálni nem lehetett, mert délután bekötötték az infúziót és az egész éjszaka folyt.Ez volt első nap mikor érezni kezdtem, hogy nagyon nagyon nagy a baj. Kristófon egyre jobban látszódott, hogy nagy a gond. Annyira sok minden történt és olyan gyorsan velünk, hogy a gyerekkel nem is tudtam megbeszélni. Tudtam, hogy ez nagyon fontos ezért innentől nagyon figyeltem, hogy mindent mondjak el neki.

2004.június 2. szerda

Házassági évfordulónk, névnapom de ez mind nem fontos. Reggel megint vérvétel sírás, sírás, sírás elkeseredettség, kétségbeesés és minden órával csak rosszabb és rosszabb a helyzet. Nagyon rossz a véralvadása, alacsony a fehérvérsejtszáma magas a a vörös és az ammónia értéke.Ez mind annak a következménye, hogy a mája alig működik. Az UH eredménye megduzzadt hatalmas máj, nagyobb lép, a szervek között alhasi folyadék. A jó hír: a veséje ép és működik. Nem maradhatunk tovább az osztályon az intenzívre kerül a gyerek.
Kb. 3 óra volt mikor az intenzív osztályra értem a gyerekkel, ahova becsöngettem és egyszerűen be akartam menni de nem lehetett. A csöngetésre jött egy nővér kivette a gyereket a kezemből és közölte velem, hogy hátul szabad bemennem. Természetesen, ahogy kivette Kristófot a kezemből, ő azonnal elkezdett sikítva sírni és 3 órán át nem lehetett megnyugtatni. Nem tudom leírni mit éreztem, azt gondolták majd boldogulnak vele a végén kénytelenek voltak belátni, hogy nem megy a dolog és egy óra elteltével már behívtak engem is a kórterembe. Akkor pedig már oda volt minden bizalom. ( Én miközben élem a mindennapjaimat rájöttem arra, hogy mi is igazán a gyereknevelés lényege. Azt gondolom, hogy mikor megszületik a gyerek akkor minket a szüleit látja Istennek és az egyetlen feladatunk, hogy ebből a szerepből ne essünk ki. Legyünk olyan szülők akik a gyerekünk minden problémáját képesek vagyunk orvosolni! Ha pedig nem akkor is az a mi döntésünk legyen ne engedjük át másnak az irányítást! ) Akkor is tudtam és most is tudom, hogy nem lett volna szabad engednem, hogy kivegyék a kezemből a gyereket de én akkor képtelen voltam felelősséggel gondolkozni magamról,  a gyerekemről. Ma már tudom ez a harc, amit a gyerekem ott vívott arról szólt, hogy így is, úgy is az lesz a vége ami ellen hadakoznak az orvosok, ha a kezemben hal meg akkor én most sokkal közelebb lennék már hozzá és Istenhez...... Mikor idáig eljutok akkor az is mindig eszembe jut, hogy úgy volt jó ahogy volt.